Anno 2007-ben édesapám egy kirándulásra invitált. A Mátrába mentünk, egy kis faluba, ahová gyerekként sokat vittek a szüleim kirándulni.

Egy szállodát mutatott, ami nagyon elhanyagolt volt, de a környék, a kilátás az étteremből, már akkor magával ragadt.

A felszámolók vezettek bennünket körbe.

A látvány lehangoló. Omladozó falak, a konyhában rozsdás edények, mosatlan fazekak, amelyekből még a beleragadt ételmaradékok bűze áradt. A piszkos szobák még éreztették hogy valaha vendégektől volt hangos a szálloda, látható volt, hogy jól érezték még itt az emberek magukat. Otthagyott pezsgős és boros poharak árulkodtak a vendéglátásról.

A wellness egy kisméretű jakuzziból állt, de látszott, hogy vizet régen látott.

A drinkbárnál egy árválkodó billiárd asztal hívogatott, poros, kopott szövete árulkodott arról, hogy valaha sokan játszottak rajta. 

Nem értettem mit szeretne kezdeni ezzel a hellyel édesapám, mivel azonban mindig is nagyon elszánt volt, azt mondta: meglátod, itt szilveszterkor az emberek már szórakozni fognak.

Másfél óra elteltével emberek szállingóztak a szállodába. Egy kopott asztal köré kuporodtunk velük majd jegyzetelni kezdtem.

Azok az emberek jöttek, akik hallották hírét, hogy a szálloda újra kinyithat. Volt dolgozók, akiknek életük ez a pici hely volt, akik szívvel, lélekkel dolgoztak a településen, még akkor is ha messziről jöttek. Újra élni akarták látni a helyet. Hittek, bíztak, tenni akartak.

Az asztalnál egy fiatal srác ült, aki felszolgálóként első munkahelyéül választotta ezt a helyet. Határozottan, kedvesen, céltudatosan nyilatkozott. 

Mindenki adatait felírtam, mindenki mesélt az élményeiről, arról hogyan zajlott itt az élet. Mindenki tettre kész volt, de a december végi nyitásban senki nem bízott. 

Elköszöntünk egymástól.

Hazafelé autózva édesapám azt mondta: a fiatal srác majd életre kelti a helyet, próbáljuk meg vele!

Kedves Olvasó!

Sok álmatlan éjszaka, nehézség és folyamatos napi 16 órás munka után úgy éreztem, meg kell mutatnom mi zajlik a háttérben, milyen a mai világban egy vezető, a turizmusban dolgozó emberek munkája.  

Amikor ma mindenki posztol, mindenki véleményt ír, minősít, nem látják mi folyik a háttérben, mennyi hétvége, szabadnap, áldozat van a mögött, hogy a vendégek pihenhessenek, jól érezzék magukat és őket kiszolgáljuk. 

A Mátrában, egy kis faluban, egy csodálatos helyen  vezetek egy kis, 50 szobás szállodát, amely tényleg pihenést nyújt, jó levegőt ad, és csodálatos túraútvonalakkal várja az idelátogató embereket.

Szeretem amit csinálok. Az összes nehézség, kudarc, siker, fáradtság ellenére, amivel ez jár, mert szeretem az embereket, még mindig hiszek a jóságban, a becsületben, a tisztességben.

Bár nem ezt a szakmát tanultam, eredetileg orosz-angol szakos tanári diplomát szereztem, de a családi vállalkozás hívó szavára, csatlakoztam a csapathoz miután anyai kötelességemnek eleget tettem és gyermekeimet elindítottam a nagybetűs ÉLETBE.

Nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz lesz. De a tanítás, a gyermeknevelés sem az, az is 24 órás szolgálatot jelent, gondoskodást másokról, odaadást, figyelmet.

Nem negatív dolgokról, nem kudarcokról szeretnék ebben a blogban írni, hanem arról, mi zajlik a háttérben, hogy a sok mai szolgáltatásokat igénybe vevő vendégek lássák az érem túloldalát, megértsék a mi bajainkat is, érezzék a napi rutin mögötti fáradtságos munkát, miután lehúznak, leminősítenének egy egy szállodát. 

Azért ragadtam "tollat", hogy védjem a szakmát, védjem a kollégákat és azokat, akiknek ez a szakma az élete, a hivatása.

Remélem nyitott fülekre találok, és végre elindul majd az a pozitív gondolkodás, megértés, ami sajnos nagyon hiányzik a mai világból.

Legyen ez a bevezetésem, kérem legyenek, legyetek nyitottak írásaimra.

Szép estét mindenkinek!