Szállodánk bezárt három napra, hogy még jobb és szebb környezetet biztosítsunk vendégeinknek.

Iszonyatos előkészületek szükségesek ilyenkor, hogy megfelelő ütemben, megfelelő számú emberekkel elvégezzünk minden munkát ez alatt a pár nap alatt. 

Nem volt egyszerű összehangolni a welness részlegben korábban meghibásodott cső cseréjét, a medencék felújítását, karbantartását, a szaunakályha és burkolat cseréjét, az elnöki lakosztályok felújítását, a zuhanyzók fugázását,  a ház nagytakarítását, a szőnyegek tisztítását, a függönyök kimosását, az étterem padlózatának gépi tisztítását, a konyha teljes zsírtalanítását, a raktárak rendbetételét.

Komoly előkészületet és szervezését igényel, ilyenkor az ember folyamatosan agyal, szinte percről percre tervez, osztja be az embereket, mikor ki hol van és kinek mi a feladata.

Hetek óta egyeztettünk, és folyamatosan járt az agyunk, szinte alig aludtunk.

Előre informáltuk vendégeinket, hogy a vasárnapi távozáskor már a wellness nem használható, hiszen szombat éjszaka le kellett engedni a medencéket, ki kellett azokat takarítani, hogy kiszáradjanak, hogy a munkások dolgozni tudjanak. Hajnal négy óráig dolgoztak  becsületesen a fiúk, minden elismerésem az övéké.

A vendégek megértően fogadták, nem volt panasz e miatt, a hó is szakadni kezdett így inkább azon izgultak, hogyan jutnak haza. 

Amint az utolsó vendég is elhagyta a szállodát, mint egy hangyaboly szabadultak ki az emberek és lepték el a házat, vasárnap, hétvégén, hogy minden rendbe legyen. Jöttek külsős munkások, barátok, ismerősök segítséget felajánlva, dolgozók a többi egységből, hogy minden a megtervezett szerint haladjon.

Dolgoztunk vasárnap estig, hétfő reggeltől estig szinte megállás nélkül. 

A konyhán serénykedő alkalmazottak, a takarítás mellett főztek a személyzetnek, mert ugye éhes gyomorral, energia nélkül, nem megy a munka.

Kedd reggel is korán kezdtünk, de nem úgy száradt a fuga a medencében, ahogy szerettük volna és várnunk kellett. 

Kedd délutánra a takarítással végeztünk, csak a két elnöki lakosztály maradt ki ahol festés volt, de tudtuk arra lesz még időnk, hiszen oda vendég csak pénteken érkezik. De a festés szerdára ott is elkészült, gyönyörű lett.

Kedd délután már mindenki a wellnessben volt, csiszoltunk, takarítottunk, kész lett a szauna, kicserélték a kályhát, már  a gyerek, só és úszómedencéket feltöltöttük vízzel, vártuk, hogy melegedjenek. 

Idő kell ilyenkor, hiszen maga a wellness tere és a medencék is lehűltek.

Szerda hajnalban, már az élménymedence is feltöltésre került.

De nem úgy melegedtek a vizek, ahogy kellett volna.

Ilyenkor egy vezető nyugodtan, higgadtan felkészül a legrosszabbra is, mi fog történni ha az érkező vendégek nem tudják igénybe venni a wellness szolgáltatását, mi van ha reklamáció lesz.

Üdvözlő italra hívtuk meg az érkezőket és tájékoztattuk a fennálló helyzetről, amit nagyon megértően fogadtak. A vacsoránál mindenkit meghívtunk egy pohár borra, hogy érezzék sajnáljuk, azon vagyunk, hogy megoldjuk a problémát, de kérjük türelmüket, mert ezt nem láthattuk előre.

Aztán jött az idegbaj, még estére sem úgy melegedtek a medencék, ahogy kellett volna, hiszen ilyen alkalmakkor 6-8 óra elég szokott lenni, hogy a kívánt hőfokokat elérjék.

Éjszakába nyúlóan telefonáltunk, egyeztettünk, gondolkodtunk, kerestük a hibát, amit még az is fokozott, hogy az új szaunakályha leállt.

Istenem segíts! Mi jöhet még????!!!

Ruhástul kimerülten aludtunk el a kanapén a nappaliban, majd hajnalban felriadva a telefon után nyúltunk. 

Aztán gyors egyeztetés, és start rajt, segítséggel, mindenkit megmozgatva irány, meg kell találni a hibát. 

Kimerülten dolgoznak a kollégák még most is, szakembereket hívnak, de a medencék hőfoka már emelkedik, a hibát sikerült kizárni, már csak a szaunakályha vár javításra. Éppen elindultak Pestre alkatrészekért, a szakemberek pedig a szállodába, hogy mielőbb teljes mértékben és teljesítménnyel üzemeljen a wellnessünk.

Csak köszönni tudom nekik.

Csak köszönni tudom a vendégeknek is a türelmüket, megértésüket, akik kompenzációként az ebédet elfogadva nem reklamálnak, hanem tudomásul veszik a helyzetet és ennek ellenére próbálják jól érezni magukat. 

Sokszor fohászkodok ilyen helyzetekben, hogy Istenem segíts, legyen meg a megoldás mielőbb!!!

Ilyenkor senki nem akar szállodaigazgató lenni, senki nem látja az érem másik oldalát. Csak azt, amikor elegánsan, udvariasan, akár magyarul vagy angolul tárgyal, kávézik, ül az irodában és mindenki azt hiszi ez egy álom meló.

Bezártunk.

No nem végleg, csak egy tavaszi nagytakarításra, felfrissülésre, hogy vendégeink még elégedettebbek legyenek.

Ülök az irodában, és az ablakot kinyitva hallom a szél süvítését, a légkezelő működését.

Üres a parkoló, sehol senki, ma csak egy csapat személyzet birtokolta a nagy elutazás után a házat.

Rögtön szétkaptuk az éttermet, a szobaasszonyok elkezdték a szobák nagytakarítását, a függönyök kimosását, a wellnessben hajnalig serénykedtek az úszómesterek, hogy holnap a sok munkás hozzá tudjon kezdeni a nagy karbantartáshoz. A konyhában minden csempét átsikálnak, feltakarítanak, minden raktár megújul, hiszen a folyamatos vendégkiszolgálás mindent és mindenkit igénybe vesz.

Csak a recepció végzi a napi teendőket. Válaszol a telefonokra, e-mailekre, ott van csak élet.

Ezt csak így lehet. Bezárni, lezárni a házat, hogy az éves karbantartásokat, javításokat elvégezzük. Ez nem azt jelenti, hogy mindent sikerül ebben a három napban elvégezni, hiszen szerdán már újra, tárt ajtókkal, mosolyogva várjuk a vendégeket pihenni. 

Rengeteg dolgot véghez vittünk az elmúlt időszak alatt. Megújult a lobbink, új bútorok érkeztek, új függöny színesíti  az ablakokat, nagyobb televíziókat vásároltunk a szobákba, kicseréltük minden szobában a matracokat.

Furcsa a csend, a vendég nélküli szálloda.

De holnap már munkások hadától lesz zajos a ház, és tudjuk, érezzük megéri majd ez az üresség, amit most érzünk és reméljük még több, mosolygós és elégedettebb vendég fog pihenni nálunk.

A szállodai szolgáltatások egyik kritikus pontjához értem.

A mai modern világban, amikor mindent már az internet, a média világa mozgat, nagyon nehéz mindenkinek mindenhol és mindenkor megfelelni.

Sajnos nincs olyan fórum, ahol a szálloda megvédheti magát, mert ha valamire is reagál a vezető, azt személyes sértésnek érzi a vendég és megy a kommentek sora: hogy na ez magyarázkodik.

Pedig úgy gondolom- és ezzel sok szakmabeli osztja a véleményemet- hogy a mai világban ma már nem mindig a vendégnek van igaza.

Miért gondolom így?

Nézzünk csak pár példát:

Megérkezik a kedves vendég, akinek minden információt szeretnénk elmondani, kedvesen üdvözölni, de végig sem hallgatja a recepcióst. Már az első kérdése a wifi kód, és mire az információ végére érünk, látjuk, érezzük nem is figyelt ránk, mert rögtön megkérdezi: hol van a lift? Pedig ezzel kezdtük, hogy a csomagjaikkal, merre induljanak el, hogy megtalálják a szobájukat.

Már rég a szállodában tartózkodik, amikor késő este jön a recepcióhoz, hogy neki babaágyra van szüksége, mert a gyermek nem pótágyon aludna. Aztán szaladgálunk, mert már nincs bent szobaasszony, hogy kiságyat kerítsünk. De megoldjuk.

Sokszor hiányzik a viselkedéskultúra, de ezt sem teheti szóvá a szolgáltató, mert a vendég kikéri magának: ne haragudjon, de köntösben nem étkezhet az étteremben, vagy mégsem melegítőben kellene lemenni a vacsorához, mert vannak vendégek, akiket ez zavar. Na és a strandpapucsról már ne is beszéljünk.

A legtöbbet kritizált szolgáltatás mindig az étkezés.

Sokszor elfigyelem, olyan emberek, fiatalok teszik a legtöbb kritikát az étkezéssel kapcsolatban, akikről meggyőződésem, hogy otthon nem is főznek. 

Miből gondolom ezt? 

Ha a köret mellé tesszük a ketchup-ot és a mellé kerül a sütemény, nem hiszi el kedves olvasó, de a kedves vendég a cukrászsütemény mellé szed egy kis ketchupot, azt gondolva, hogy az valami lekvár, vagy szósz, pedig fel is van tüntetve a ketchup neve.

Vicces dolgok ezek.

Mint ahogy az is, amikor az ételmelegítőt éppen töltik a kollégák, pár percig üresen maradva az üres forró vizet szedi a vendég és fel van háborodva, hogy néz ki ez a leves???

Mindennap feltakarítjuk, felmossuk az éttermet, de amit a kisgyermekes családok otthagynak, az néha kritikán aluli. Az asztal és etetőszék alatt halomban áll a ledobált étel, én mint szülő, nagyon szégyenkeznék, ha gyermekem így enne.

De megemlíthetném az étteremben ordibáló és rohangáló gyermekeket, akikre szüleik rá sem szólnak, felszolgáló kollégáim  pedig tányérokkal megpakolva lavíroznak körülöttük.

De sorolhatnám a takarítást nem kérek feliratú tábla kihelyezésével, kakis pelenkák sokaságát viszik ki több nap elteltével a szobaasszonyok, majd megjelenik, az interneten, hogy nem volt takarítás. De hogyan bírta elviselni a kedves vendég azt a bűzt, amit két napig el kellett viselnie? Pedig már pelenkatárolót is elhelyeztünk a szállodában.

Ja és akkor ne beszéljek a közösségi tereknél található mosdókról. Elnézést kedves Hölgyeim, de borzasztó, hogy néha Önök, családanyák, feleségek, háziasszonyok mit hagynak maguk után a mosdóban. Sokszor a férfi mosdó rendezettebb és tisztább. 

Vagy amilyen a mosdó olyan a törölköző?

De akkor milyen jogon is kritizálok valamit? Milyen jogon várok tisztaságot, rendet érkezésemkor?

Elnézést kérek de a kedves vendég szolgáltatást vesz, nem szolgákat, hogy utánuk a mocskot és szemetet összetakarítsa.

Családbarát szálloda vagyunk, szeretjük a gyerekeket, de nem babycsőszök  vagyunk.

Úgy gondolom a családnak egy-egy nyaralás alkalmával az együtt töltött tartalmas időre kellene koncentrálni, nem megoldást találni a gyerekek lepasszolására.

Elnézést ha keményen fogalmazok: de a múlt héten, két ping-pong ütőt, 3 szánkót, egy billiárd dákót és egy festmény keretét törték el a kedves vendégek, Majd amikor mások ezt nem tudták használni beírtak egy internetes fórumra: hogy mint szállodavezető szégyelljem magam a játékok állapota miatt!

Csak én? Csak a szálloda? A vendég soha?

De vannak durvább esetek is, amikor a kedves vendég nem jut el időben a fürdőszobába, és azonnali takarítást kér, mert minden a szőnyegen köt ki. Vagy a  vörösbor a szőnyegen landol, nyilván takarítás után valamelyest foltot hagy, majd a következő vendég veri a pultot, hogy megengedhetetlen, hogy egy négycsillagos szállodában foltos a szőnyeg.

Önök otthon mindig mindent azonnal lecserélnek, ha elromlik, eltörik, foltos lesz?

Egy szállodával, azok alkalmazottaival ki tanúsít megértő magatartást? Ki véd meg bennünket, az akciós csomagokat előnyben részesítő, de mindent kritizáló vendégektől?

Szerencsére a kedves, visszatérő vendégeinkből van több, akiknek többsége megköszöni a szolgáltatást, hálás, hogy jól érezte magát nálunk és tényleg ki tudott kapcsolódni.

Mi pedig bár fáradtan, mosolyogva dolgozunk ezekért a vendégekért, mert a nehézségek ellenére is ez az életünk.

De azért tudjuk: az éremnek két oldala van....

A Mátrában a legnagyobb nehézséget az elszigeteltség, a munkaerőhiány okozza. 

Munka van ezerféle, de dolgozni akaró, szerető ráadásul még tisztességesen, elhivatottan serénykedő ember annál kevesebb.

Folyamatos a keresés, az elbeszélgetés, a próbálkozás.

Egyik legelkeseredettebb helyzetemben egy facebook hirdetést tettem közzé, melyben olyan családok, házaspárok jelentkezését vártam, akinek munkát biztosítunk és szállást közösen az önkormányzattal.

Úgy gondoltam ez vonzó lehet, olyan embereknek, akik nehéz helyzetbe kerültek.

Égtek a vonalak, a neten, a privát üzenetekben és napi szinten csak a jelentkezőkkel foglalkoztam.

Több ezer megosztást, érdeklődését kaptam.

Felcsillant a remény-azt éreztem.

Hívtak, kerestek elkeseredett családtagok, gyermekek, hogy segítsek a szüleiken, akik már évek óta munkanélküliek, a házuk leégett és nem volt biztosításuk, vagy a hitel miatt fedél nélkül maradtak.

Na végre! 

Segítsünk egymáson!

Interjúztatásra kijelöltem több napot is, de döbbenet.

Ott ültem  egész nap, várva a jelentkezőket, akikkel azelőtt órákig egyeztettem, beosztottam félórás szünetekkel őket, hogy mindenkivel beszéljek, és eljött a jelentkezők sokaságából egy vagy kettő...

Mi van? Mi történik? Hogy is van ez? 

Értetlenül álltam a helyzet előtt.

Azzal az egy-kettővel, akikkel találkoztam megbeszéltem a részleteket.

Saját kocsival vittük fel őket, szállodai szobát biztosítottam a próbanapra, napokra, tisztességes bért kaptak, napi háromszori ellátást, elvittem őket a polgármesterhez, bemutattam a lakható házat, majd a próbanap, próbanapok elteltével közölték, nem ilyen munkára gondoltak.

Hát mire?

Szerintük mit csinál egy karbantartó, mit csinál egy konyhai kisegítő, mit csinál egy szobaasszony?

Hová tart ez a világ, amikor segítséget nyújtó karra NEM-mel válaszolok?

Jobb a segély, az értelmetlen mindennap, mint a hasznosan, csapathoz tartozó tartalmas élet?

Jobb a nyomor és a bizonytalanság mint a biztos apró előrelépés?

De nem adtuk fel! Ismerősök ismerősei, környező települések munkaügyi központjainak dolgozói, akikkel nagyon jó viszonyt sikerült kialakítani, volt tanítványok, ismerősök, környező település plébánusa -akinek mai napig is nagyon hálás vagyok- mindenki azon volt, hogy segítsen, és a nehéz helyzetből is mindig meglássam a fényt, a kivezető fénysugarat, ami a mai napig is erőt ad, hogy ezt a kis szállodát igenis csináljuk, működtessük a vendégek legnagyobb elégedettségére!

Hogyan tovább??

Elment a fiatal srác, akire mindig számíthattunk, aki mindig kéznél volt, aki ott lakott, aki mindent tudott, minden nehézséget ismert, mindennel tisztában volt.

Kit ajánlasz magad helyett?- kérdeztük.

Egy kollégáját javasolta, aki már régóta ott vele dolgozott, aki tisztában volt a helyi adottságokkal, erényekkel és nehézségekkel. Bár vezetői gyakorlata nem volt.

Nehéz a dolgozók közül kiemelkedni, nehéz, hogy a korábbi kollégák, az új vezetőt elfogadják, felnézzenek rá.

Főleg akkor, ha valaki azt hiszi, hogy a hatalom dölyffel, parancsolgatással, követelőzéssel jár, és nem érzi annak a felelősségét, hogy EMBER és EMBER között csak azért mert más poszton dolgozik, különbség nincs.

Nem sokáig működött ez a vezetési stílus, a dolgozók nem tudták elfogadni, a szálloda életében sokszor nem volt jelen, holott ez olyan felelősséggel jár, ami a mindennapi jelenlétet megköveteli.

Nem működött.

Újból jött a nagy kérdés: kivel tovább? Hiszen a családi vállalkozásban már minden területet felosztottunk, az ellenőrzések ellenére is úgy éreztük kell egy megbízott vezető a szálloda élére.

Jelentkezőkből akadt egy pár, majd kiválasztottunk egy középkorú vezetői gyakorlattal már rendelkező, a közelbe költözött vezetőt.

Fenntartásokkal fogadták a kollégák, de idővel kezdték elfogadni.

Egyre több időt töltöttem fent, éreztem a kiválasztott hiányosságait, próbáltam ezeket kompenzálni, mert úgy éreztem egyedül kevés vagyok a sok feladat elvégzéséhez.

Aztán azt éreztem, egyre kevesebbet számíthatok rá, egyre több teher kerül rám, és a dolgozók is egyre gyakrabban engem kerestek meg egy-egy probléma megoldása kapcsán.

Aztán jött a döbbenet.

Egy konzultáció, ellenőrzés során, melyet a főkönyvelővel végeztünk, rádöbbentünk, nem stimmel az elszámolás.

Hetekig nyomoztunk, számoltunk, ellenőriztünk, nem aludtunk, kétségek közt voltunk.

Majd jött a felismerés.

Megloptak, átvágtak, becsaptak, az, akiben bíztunk, hittünk, akinek lehetőséget adtunk.

Elég volt!!!!!!

Akkor inkább mi, magunk még ha az ember beleroppan is csinálja, végzi, működteti, mert az a csoda, ami ebben a szállodában az elején megfogott bennünket, nem zúzódhat porrá!!!!!

Hosszú és nehéz hétvége volt.

Sífesztivált rendeztek a sípályán, sokan kíváncsiak voltak az új felvonóra, a sí szerelmesei hódolhattak a szenvedélyüknek a ragyogó időben. 

Ilyenkor a Mátra megtelik élettel, emberek töltik meg a hófedte erdőt, a vidéket.

Nálunk is telt ház volt. Szinte harcoltak a szobákért, várólista volt egy-egy lemondás esetére.

Feszített tempóban dolgoztunk. Mindenki húzta az igát.

A recepcióra folyamatosan érkeztek a vendégek, csörgött a telefon, amit sokszor hárman sem tudtunk kezelni. 

Wellness részlegünk is alig tudta kielégíteni a szabad kapacitást, hiszen sokan, külsősök is szerettek volna megpihenni a fárasztó vagy éppen pihenő nap után.

A konyhán serényen dolgoztak a szakácsok, kézilányok, hogy a folyamatosan érkező vendégeket mind reggelinél, ebédnél, vacsoránál kiszolgálják. 

Ilyenkor bizony előfordul, hogy többet kell várni, akár asztalra, akár ételre, mert sajnos a vendégek a háttér munkát nem látják. Bár igaz, nem is kell látniuk.

Csak egy kis empátia olyan jó lenne!!!! 

Olyan jó lenne, ha látnák, ha megértenék, hogy ott is EMBEREK dolgoznak, sokszor törölgetve magukról az izzadságot, hogy a pihenni vágyókat kiszolgálják! Kapkodva, hogy a kiszolgálás mellett rend is és tisztaság is várja őket! Kilométereket megtéve, hogy minden elő legyen készítve, a hűtők fel legyenek töltve, hogy amikor a kedves vendég rendel, csak egy karnyújtásnyira legyen minden!

Olyan jó lenne, ha megértenék, hogy a szobaasszonyok nem azért porszívózzák délután vagy este a folyosókat mert napközben nem csinálnak semmit, hanem azért mert a délelőtti elutazás után rendbe kell tenni az elutazók szobáit, ahonnan sokszor zsáknyi szemeteket, piszkos pelenkákat hordanak le a konténerbe, vagy tucatnyi tányért, poharat hurcolnak le, amiket a vendégek az étteremből vagy a drinkbárból felvisznek. Mennyire emberi lenne, ha vissza is vinnék!

Nem azért nem tudják már délelőtt pótolni a wc papírt ( amiből hihetetlen vagy nem két gurigát is elhasznál két fő egy nap alatt) mert ráérnek, hanem azért mert sokszor az elutazás után a következő vendég akár már délben is mérgesen reklamál a szobafoglalása miatt, amit szeretne mielőbb elfoglalni.

Ilyen napokon egy szállodavezető, nem vezetőként funkcionál. Segít leszedni az asztalt, tölti a svédasztalt a vacsora ideje alatt, válogatja az evőeszközöket a konyhán, ha kell mosogat, segít a drinkbárban kiszolgálni a vendégeket, ha kell kávét főz, sört csapol, koktélt készít, ha kell takarít. Észreveszi, hogy a szobaasszonyainak még egy kávéra sem volt ideje, lehúzza az ágyneműt, felhúzza a tisztát, hogy nekik már csak takarítania kelljen.

Segít EMBERSÉGBŐL, tiszteletből, példamutatásból. 

De legfőképpen azért, hogy a szálloda vendégei elégedettek legyenek, elégedetten távozzanak és visszatérjenek.

Mert a vendéglátás a szó legnemesebb értelmében és a Vendég szíves látásából, vendégszeretetéből áll.

Mindig kedvesen, mosolygósan legyen az kora reggel, késő este, hétköznap, vagy hétvége. 

Kezdetben minden új volt, könnyű volt az üzemeltetés, hiszen az új dolgok működtek, nem kellett javítással csakis az üzemeltetéssel, a telítettséggel foglalkozni.

Bár akkor is voltak nehézségek, hiszen munkaerőt találni a Mátrába sosem egyszerű.

Nehéz a feljutás, nehéz a hazajutás, a dolgozók többsége több napi munka után ment haza, és a számukra kialakított dolgozói szobában tudott csak pihenni, aludni.

Kevesen tudták csak ezt az áldozatot vállalni, hiszen sokukat otthon gyermekek, férjek, feleségek várták, kevesüknek volt mobiltelefonjuk, ami a napi kapcsolattartást megkönnyítette volna.

De volt egy mag, akik mégis feladta ezt a kényelmet és a szállodában dolgozott. Voltak helyiek, annak ellenére, hogy ebben a pici faluban kevés aktív munkavállaló él, és voltak akik vállalták az ingázást, mert szerették a helyet.

Ilyen esetekben egy munkaadónak is áldozatot kell hoznia, hiszen biztosítani kell az ott lakóknak a napi háromszori étkezést, a napi munkába járáshoz szükséges útiköltséget. Sokan bele se gondolnak ezekbe a plussz terhekbe, de abba se, mennyire nehéz ilyen helyekre elszánt, becsületes, dolgozni akaró és tudó munkatársakat találni.

Megjártuk a hadak útját, és mai napig ezt tesszük, mert sokan elfáradnak az ingázásban és inkább máshol keresik a boldogulásukat.

De megpróbáltatások értek, érnek a tekintetben is, hogy azok akik ezt vállalják- tisztelet a kivételnek- nem mindig a legkvalifikáltabbak, legképzettebbek, legjobb munkaerők. De nekünk velük kell dolgozni, velük kell a szállodát sikerre vinni. Példamutatással, jó szóval, kedvességgel törődni velük, hogy velünk maradjanak, velünk együtt dolgozzanak.

Ez az egyik  legnehezebb feladat volt, jelenben is az és talán a jövőben is az lesz.

De a türelem és tolerancia ellenére sem nézhetjük el azt, ha meglopnak, becsapnak, átvágnak vagy netán megaláznak bennünket, mert ezt azért nem érdemli meg úgy vélem, sem munkaadó, sem munkavállaló de egyetlen egy EMBER sem.

A fiatal srác évekig velünk volt, együtt dolgoztunk, nagyon jó kapcsolatot alakított ki munkatársakkal és vendégekkel egyaránt, de az ő életében is eljött az az idő, amikor nagyobb kihívást választott, amikor változtatni akart és bár sajnáltuk, de tiszteletben tartva döntését el kellett engedni őt.

Azt az embert, aki ismert minden zugot, aki a kezdetektől fogva velünk együtt küzdött és aki mindent feladva a szállodában élt, mert ez volt az élete.

És akkor jött a következő kérdés, feladat: Hogyan tovább????

Sok kedves vendég jár, járt már a szállodánkban. Sokkal már baráti viszonyba is kerültünk, jókat beszélgetünk, nevetgélünk. Sokszor amikor éppen a drink bárban kiszolgáljuk őket, beszélgetést kezdeményezünk és sokukkal vannak közös ismerőseink, hasonló véleményünk az élet dolgairól, beszélgetünk helyekről, ahol ők is, mi is jártunk.

Szállodánk egyik legkedvesebb vendége egy idős, kanonok úr, aki 89 éves, és évente kétszer, háromszor is nálunk pihen 10-10 napot.

Nagyapámra emlékeztet. 

Életvidámsága, kedvessége, tapasztalata, bölcsessége átragad ránk, mindenkihez van egy-két jó szava, dicsérete.

Sok mindent megélt, sok mindent látott, sok helyen járt, élt, szolgált. 

Már érkezése is betölti a teret, egy ismerőse hozza szállodánkba és jön érte, mikor pihenése letelik. 

Az ajtón belépve, messziről üdvözöl bennünket, látszik, hogy boldog, hogy nálunk lehet.

Kedvesen becézve üdvözöl, mint gyermekeit a szülő, mint unokáit a nagyszülő.

Érezhető  a hite, az emberek szeretete, az alázat, ami a mai világból annyira hiányzik!

Mindennap ellátogat a wellnessbe, minden másnap a masszőrünkhöz és ismerkedik a szálloda vendégeivel. Megtalálja a közös hangot fiatallal, gyermekkel, időssel egyaránt.

Sugárzó lénye mindenkit magával ragad. Neki mindig minden jó, úgy ahogy van és mindent ezerszer megköszön.

Pedig mi csak a dolgunkat tesszük a hiányosságaink ellenére.

Felelősséget érzünk iránta: elkísérjük az étterembe ha kéri, a wellnessbe, besegítjük a medencébe  és ahogy teendőink engedik beszélgetünk vele.

Milyen jó lenne ilyen elégedett időssé válni, akit körülölel a szeretet és aki ennyi szeretetet tud sugározni ebben a korban is!

2007-t írtunk. 

A jelentkezőkkel történő megbeszélés után, elkezdődött a munka.

Igazi csapatépítés, rendrakás, takarítás vette kezdetét, hogy a Csipkerózsika álomból felébredő kis szálloda életre keljen. Pár hónap volt csak hátra és itt a Szilveszter.

Mindenki nagy erőbedobással dolgozott és ott volt a kétely: hogyan fogunk megnyitni?

Utolsó simítások még a szilveszteri buli előtt. De megcsináltuk!!

Pár hónap nyitva tartás után pályázati lehetőség nyílt meg, és úgy gondoltuk, itt az idő a teljes felújításra.

Az étterem kapacitása sokkal több szoba, férőhely biztosítására volt alkalmas, wellness kiépítését megvalósíthattuk, a gépészetet fejleszthettük, játszóteret alakíthattunk ki és így még több vendéget tudtunk kiszolgálni.

Évek teltek el. Pontosan 2010 végén, végre megvalósult egy álom, és egy megújult, csodálatos környezetben lévő szálloda várta, már 4 *-an a vendégeket. Megduplázódott a szobaszám, megújult az étterem, kiépült a wellness, bővült a konferenciaterem, játszótér, kalandpark, kerékpárpark és egy 21.századi konyha került kialakításra. 

Nehéz volt a kezdet.

Újra a köztudatba kellett vezetni a szállodát, hogy a vendégek visszataláljanak. Szeressenek idejönni, pihenni, szórakozni, élvezzék a friss hegyi levegőt, a megújulás örömét.

Lassan jöttek az eredmények. Mindent meg kellett tenni azért, hogy forgalmat generáljunk, hogy kitermeljük legalább a rezsi költségeit, és ekkor még a hitel törlesztéséről nem is beszéltünk. 

Kevés volt a forgalom, kevés a személyzet, de reményünket nem vesztettük el, mert hittünk a szálloda és a környék erejében.

A fiatal srác vezette a szállodát, intézte a dolgokat de ott voltunk mögötte. Annyira céltudatos volt, hogy szinte a szállodában lakott, minden sarkot, minden gépet ismert és sokat tett azért, hogy sikeresek legyünk.

Évek alatt megismerték a helyet. Mára már törzsvendégekről beszélhetünk, akik minden évben többször is meglátogatnak bennünket, már-már családtagként üdvözöljük egymást. 

Olyan kedves vendégeink is vannak, akik minden évben nálunk töltik a szilvesztert, akiknek a gyermekeik növekedését mi magunk is figyelemmel kísérhetjük.

Ezért érdemes csinálni!

Hosszú nap volt. Korán keltünk a párommal, aki mindenben támogat és segít. Már reggel 7 kor indultunk a szállodába, hiszen egy óra az út a lakhelyünktől. 

Havas, csúszós a táj. Álmosak voltunk, az út során alig szóltunk egymáshoz. Tudtuk ma is sok feladat, teendő vár ránk.

Mivel a hétvégén az egyik alkalmazottól meg kellett válnunk, de erről majd később, ma a feladatait a párom látta el. Vállalta az ő 12 órás műszakját.

A szálloda vezetés nagyon összetett feladat, Sokszor a vendégek bele sem látnak a háttérbe, mennyi terület, mennyi probléma, amiket ha lehet azonnal orvosolni kell, hogy ők ebből semmit ne vegyenek észre. Ez nem mindig sikerül.

Recepció, wellness, karbantartás, konyha, étterem, housekeeping. Mind egyenként is mint egy kis vállalkozás, temérdek feladattal, szereplőkkel.

A mindennapi feladatok mellett, próbálunk a dolgozóink problémájával, gondjaival is foglalkozni, segíteni őket, tanácsot adni, meghallgatni őket. Törődünk velük, mert szeretjük őket, szívünkhöz nőttek, már a gyerekeinknek tekintjük őket. Úgy érezzük, személyes példamutatással, tisztelettel sikerül egy egységes ütős csapattá válnunk.

De azért ettől még messze állunk. 

De erőt ad az emberek szeretete, az elégedett vendégeink mosolya. Menni kell előre.

Bár már eljöttünk a szállodából de még vissza kellett juttatnunk egy otthagyott telefont, egy szobában felejtett laptop töltőt, szakembert kellett keresnünk egy probléma megoldására, hogy holnap azt a szállodában meg tudjuk oldani.

Este majdnem kilenc óra. Most értünk haza.

Sokszor észre sem veszem az idő múlását, csak a feladatokat látom. Úgy eltelik egy nap, hogy enni és inni is elfelejtek.

Fáradt vagyok.

De holnap új nap, új erő.