Lassan tavaszodik...

Megyünk ki a télből, ami számunkra a legtelítettebb időszak, hiszen mindig sokan jönnek hozzánk, amennyiben jó a hóviszony. Jönnek családok, gyermekeiket síelni tanító szülők, nagyszülők, jönnek szánkózni, hógolyózni és a téli tájat imádó felnőttek, gyermekek egyaránt.

Nem is volt idő kipihenni magunkat a karácsonyi és a szilveszteri forgatag után, mert mindig újabb és újabb feladatok jöttek, a szállodában pedig szerencsére mindig sok vendég volt.

Szinte mindig dolgoztunk. Nálunk ez nem holt szezon, kemény, fáradtságos de örömteli időszak is.

A sok munka közepette jelentette be az egyik fiatal recepciós kolléga, hogy Pestre költözik és itt hagy bennünket.

Az a fránya 7. év!

Bár az ember megérti, egy fiatalnak még jobban kellenek az új célok, kihívások mint az idősebbeknek, akik már jobban szeretik a megszokottat és nehezebben vágnak bele az ismeretlenbe.

De nehéz egy hónap alatt olyan új kollégát találni, aki a recepciós munka minden csínját-binját ismeri.

Tud kedvesen kommunikálni a vendégekkel, nem ijed meg egy konfrontálódástól, egy konfliktustól, ismeri a szállodai informatikai rendszert, tud ajánlatot adni és visszaigazolást készíteni, átlátja a számlázást, kezeli a telefonokat és ha műszaki gond van éjszaka, újraindítja a kazánokat, tűzjelző készüléket és még hosszasan sorolhatnám.

Fiatal kislányként került hozzánk és mára már érett nő lett, akit meg is edzett ez a munka, mert annyira sokrétű. Mindig pontos és precíz volt, bármit kértünk tőle mindig mindent megtett, és tudtuk, ha ő dolgozik nyugodtan pihenhetünk egy kicsit itthon.

Elérkezett az utolsó napja, és éreztük, ő is fájdalommal kezdi a napot, hiszen benne is felvillant az a sok emlék, amit megélt a szállodában.

Munkatársaival egy kis meglepetést szerveztünk, és mindenki hátulról érkezett meg a szállodába, hogy ő ne is sejtse mivel készülünk.

Majd az igazgató helyettes felhívta bosszankodva, hogy nézze meg a konferenciatermet, mit hagyott ott maga után az elutazó csoport. 

Ott álltunk sorfalban, és a kivetítőn elindult az a film, mely jelentősebb pillanatokat jelenített meg az életéről, melyet nálunk a szálloda berkein belül élt meg nap mint nap, azalatt a sok év alatt, melyet velünk töltött.

Mindannyian zokogtunk, de legfőképpen ő, akit ez az egész megérintett. Mert jó volt együtt. Mert számára fontos volt a csapat. Mert ő hasznosan, dolgosan akarta végezni mindennapjait, és mert ő tisztelte a másikat így a saját tiszteletét is kihívta.

A mi "szállodai családunk" így ragaszkodik egymáshoz, így búcsúzik el egy kollégától.