Manapság egyre több szó esik a szállodák profiljáról, azaz felnőttbarát vagy gyerekbarát szállodaként üzemeljenek.
A felnőttbarát szállodák sokkal jobban elterjedtebbek Németországban, Ausztriában és Dániában mint kis hazánkban.
De mégis melyik a jobb, hol érdemesebb pihenni?
Azt hiszem erre a kérdésre nem lehet határozottan válaszolni, de le kell szögezni mind a kettőnél vannak mellette és ellene szóló érvek is.
Ma Magyarországon sokkal jobban kitolódik a gyermekvállalás, a fiatalok inkább a karrierjükre koncentrálnak, sokkal inkább magukkal vannak elfoglalva és éppen ezért nehezebben tűrik a gyerekzsivajt, mert úgy érzik őket ez a "hangzavar" zavarja.
De az idősebbeket is meg lehet érteni, akik már elfáradtak a saját gyermekeik és unokáik pesztrálásában és a PIHENÉS szó számukra a nyugodt, csendes környezetben töltendő kikapcsolódást jelenti.
De érvelhetnek a felnőttbarát szálloda mellet a kifáradt szülők is, akik 2-3 napot gyerekmentes övezetben szeretnének eltölteni, hogy feltöltődjenek és ismét türelmesebben forduljanak gyermekeik felé.
Azt gondolom, mindannyiunkban ott van a gyermek felnőttként is, soha nem növünk fel, csak megtanulunk viselkedni.
Vagy mégsem?
Sokszor felnőttként is ledöbbenünk egymás viselkedésén, akkor a gyermeki kirohanásokat miért nem toleráljuk? Vagy elfelejtjük mi milyenek voltunk gyermekként?
Mi családbarát szálloda vagyunk.
Igen, el kell fogadni a kritikát azoktól a vendégeinktől, akik panaszkodnak a gyermekek hangoskodására, rohangálására, mert van ilyen.
"Attól, hogy a világ olyan, amilyen, a gyerek még olyan lesz, amilyenné a család nevelte." (Tari Annamária)
Mi csak elnézést tudunk kérni, vagy éppen a recepciós kolléga fel tud telefonálni a szobába és kérni a családos vendégeket, hogy legyenek szívesek egy picit halkabban lenni a szobában, mert a szomszédjukat zavarja a ricsaj.
A wellnessben lévő kolléga csak nagyon udvariasan tudja megkérni a kisgyermekes családokat, hogy az úszómedencébe a gyermekek ne ugráljanak, mert zavarja az ott úszkáló vendégeket.
Aztán vagy elfogadják, vagy kikérik maguknak, vagy elküldik a kollégát a melegebb éghajlatra... Mert ugye ők fizettek a szolgáltatásért...
De olyan is előfordul, hogy a felnőttvendégeket kell megkérni, hogy ne üljenek bele a gyerekmedencébe és ne foglalják el azt a gyermekek elől.
Hogyan is vagyunk? Ki kit kritizálhat?
Mi csak egyet tudunk tenni. Figyelni minden kedves vendégre, megpróbálni mindenkinek eleget tenni, mindenkinek a kedvében járni, de a játékszabályok betartásával.
Hiszen egy-egy balesetnél, könnyű ám bennünket okolni, könnyű ám a panaszkönyvet kérni, könnyű ám kiharcolni a kompenzációt, könnyű ám lejáratni a szállodát.
De nem könnyű mindenkinek megfelelni.