Lassan tavaszodik...

Megyünk ki a télből, ami számunkra a legtelítettebb időszak, hiszen mindig sokan jönnek hozzánk, amennyiben jó a hóviszony. Jönnek családok, gyermekeiket síelni tanító szülők, nagyszülők, jönnek szánkózni, hógolyózni és a téli tájat imádó felnőttek, gyermekek egyaránt.

Nem is volt idő kipihenni magunkat a karácsonyi és a szilveszteri forgatag után, mert mindig újabb és újabb feladatok jöttek, a szállodában pedig szerencsére mindig sok vendég volt.

Szinte mindig dolgoztunk. Nálunk ez nem holt szezon, kemény, fáradtságos de örömteli időszak is.

A sok munka közepette jelentette be az egyik fiatal recepciós kolléga, hogy Pestre költözik és itt hagy bennünket.

Az a fránya 7. év!

Bár az ember megérti, egy fiatalnak még jobban kellenek az új célok, kihívások mint az idősebbeknek, akik már jobban szeretik a megszokottat és nehezebben vágnak bele az ismeretlenbe.

De nehéz egy hónap alatt olyan új kollégát találni, aki a recepciós munka minden csínját-binját ismeri.

Tud kedvesen kommunikálni a vendégekkel, nem ijed meg egy konfrontálódástól, egy konfliktustól, ismeri a szállodai informatikai rendszert, tud ajánlatot adni és visszaigazolást készíteni, átlátja a számlázást, kezeli a telefonokat és ha műszaki gond van éjszaka, újraindítja a kazánokat, tűzjelző készüléket és még hosszasan sorolhatnám.

Fiatal kislányként került hozzánk és mára már érett nő lett, akit meg is edzett ez a munka, mert annyira sokrétű. Mindig pontos és precíz volt, bármit kértünk tőle mindig mindent megtett, és tudtuk, ha ő dolgozik nyugodtan pihenhetünk egy kicsit itthon.

Elérkezett az utolsó napja, és éreztük, ő is fájdalommal kezdi a napot, hiszen benne is felvillant az a sok emlék, amit megélt a szállodában.

Munkatársaival egy kis meglepetést szerveztünk, és mindenki hátulról érkezett meg a szállodába, hogy ő ne is sejtse mivel készülünk.

Majd az igazgató helyettes felhívta bosszankodva, hogy nézze meg a konferenciatermet, mit hagyott ott maga után az elutazó csoport. 

Ott álltunk sorfalban, és a kivetítőn elindult az a film, mely jelentősebb pillanatokat jelenített meg az életéről, melyet nálunk a szálloda berkein belül élt meg nap mint nap, azalatt a sok év alatt, melyet velünk töltött.

Mindannyian zokogtunk, de legfőképpen ő, akit ez az egész megérintett. Mert jó volt együtt. Mert számára fontos volt a csapat. Mert ő hasznosan, dolgosan akarta végezni mindennapjait, és mert ő tisztelte a másikat így a saját tiszteletét is kihívta.

A mi "szállodai családunk" így ragaszkodik egymáshoz, így búcsúzik el egy kollégától.

Rég írtam. Elhavazódtam, szó szerint már beköszöntött a tél a Mátrában.

Sok mindent tettünk, hogy éljünk, túléljünk, erősödjünk, erőt gyűjtsünk.

Volt emberi tényező, volt harc az üzemeltetésért és volt szállodai minősítés, ami erőt adott ahhoz, hogy mégiscsak jó úton haladunk.

Számot vetettem az évről, megvizsgáltam a vezetőség erősségeit, gyengeségeit, és megvizsgáltam mi miért és miért nem megy.

A munkaerőhiány begyűrűzik, volt olyan szálloda, ahol a vezetőség dolgozott már, mert annyi munkaerő állt fel, és nálunk is volt olyan nap, amikor a vezetőség vitte a recepciót, drink bár kiszolgálást és az éttermi felszolgálást.

Hihetetlen pont akkor, amikor nap mint nap az ember arról hall, milyen népszerű Magyarország, mennyire népszerűek a wellness szállodák, mindenki pihenni szeretne, és a karácsonyi időszak is rekordot fog dönteni a turizmusban.

De hogyan lehet ezt túlélni akkor, amikor ezen a területen dolgozók is szabadnapot szeretnének, hogy szeretteikkel, barátaikkal töltsék az ünnepet?

Hogyan lehet túlélni, amikor az állami szektorban , a politikai életben a dolgozók bérét olyan mértékkel emelik, amivel egy magyar vállalkozó, aki tisztességesen megfizet mindent nem tud versenyezni, ott ahol hétvégén is este is és ünnepnapokon is munka van?

Bár mindenki pihenni szeretne, egyre magasabb színvonalú ellátást, na de ki fogja lassan ezt a szolgáltatást biztosítani?

Hétvégén az ünnep közeledtével egy bevásárló központban jártunk, és azt láttuk, hogy az ott található boltok nagy része este 7-kor már zárva volt.

Este egy népszerű város belvárosa kihalt, mert nem tudnak hosszított nyitva tartást biztosítani az azokat az egységeket bérlő vállalkozók, akik sokkal többet dolgoznak, mint a "rabszolgatörvény"  ellen tüntetők.

Dolgoznak, majd bele halnak, mert a multik akik elviszik a magyar vállalkozóktól a munkaerőt és csak addig maradnak országunkban amíg a kedvezményeket behabzsolják, többet, jobbat tudnak ígérni.

Miért az idegenek, miért nem a magyarok kapják a megbecsülést, a támogatást?

Miért szívjuk egymás vérét, azzal, hogy egymástól csábítják el az embereket a munkaadók, mindent megígérve, mindent biztosítva olyan dolgozóknak, akik nincsenek a toppon? Sem emberileg, sem szakmailag.

Hová visz bennünket ez a féknélküli robogó vonat, melyik szakadék szélén áll majd meg vagy melyikbe zuhan bele?

Mindenki életében fontosak a célok, a visszajelzések, a megmérettetések, hiszen ezek a mindennapok mozgatórugói. Nem lehet csak robotként dolgozni, felnőttként is vágyik az ember a dicséretre, kellenek a dorgálások, amik felrázzák, utat mutatva jó irányba halad e vagy változásokra, változtatásokra van szüksége.

Ezek motiváltak bennünket akkor, amikor beneveztünk az ÉV HOTELE versenybe, hogy megnézzük, milyen visszajelzéseket kapunk, hogyan reagálnak vendégeink szállodánkra, dolgozóinkra egy ilyen megjelenés kapcsán.

Lázasan készültünk, tette mindenki a dolgát nap-mint nap, de még jobban akart teljesíteni, hogy a forgatás, a felvétel minél jobban sikerüljön, minél pozitív benyomást tegyünk a forgatócsoportra, a hozzánk látogató, a műsorban szereplő családra és a képernyő előtt ülő  nézőkre, és elsősorban a hozzánk látogató vendégekre.

Többször írtam már arról, hogy ez az ágazat, ami a legtöbb kritikát kapja, ahol azonnal lehet nyilvánosan, minden portálon név nélkül véleményt nyilvánítani , hogy ilyenkor kapunk hideget és meleget, de tudjuk nem lehet mindenkinek megfelelni.

Hitvallásunk az, hogy tudásunkhoz mérten tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a vendégek elégedetten távozzanak, nyújtsunk maximumot, még ha tisztában is vagyunk hiányosságainkkal,  hátrányainkkal. Az építő kritika előre visz, a rosszindulatút pedig el kell engedni.

A forgatás napján megérkezett a stáb és a műsorvezető, Pataki Zita párjával, majd a kiválasztott család, aki a szállodánk szolgáltatásait bemutatták és véleményeztek bennünket.

Mindenki nagyon kedves és közvetlen volt, a megbeszélés után kezdődött is a forgatás. Mindent megszerettek volna mutatni, célunk egy volt, a nézők hiteles képet kapjanak a szálloda elhelyezkedéséről és szolgáltatásairól.

Augusztus elején kerültünk műsorba, mindenki izgatott volt a számunkra jelentős napon. A lobbyba összegyűltek a dolgozók és az ott tartózkodó vendégek is, hogy megnézzék az adást. 

Jó volt látni magunkat, jó volt érezni a vendégek támogatását, büszke lenni magunkra, hogy szép helyen van a szállodánk, elégedettek lehetünk, a belefektetett munka csak meghozza a gyümölcsét.

Először két szálloda volt versenyben az első adás után, melyre a szavazók a facebookon voksolhattak és naponta néztük a szavazat állását. 

Örömmel töltött el bennünket, hogy ebben a versenyben nyertünk, egy kastélyszállóval szemben, amelyről tudjuk, hogy teljesen más adottságokkal rendelkezik.

A hónapban még négy másik szállodát is bemutattak és elindult a verseny a hónap hotele címért, melyben 3. helyezést értünk el.

Nagyon boldogok voltunk, mert a szavazatok, népszerűsítések és megosztások folyamatosan érkeztek, éreztük a támogatást.

Tudjuk a helyünk, tudjuk, tudtuk, hogy ezt a versenyt nem nyerhetjük meg, mert egy más adottságokkal, újdonságokkal, egyediséggel rendelkező szálloda elé nem kerülhetünk.

Örültünk és boldogok voltunk, mert sokan támogattak bennünket, kerestek, írtak, hogy szavaztak ránk.

Éreztük a felénk áradó szeretetet, és büszkeséggel töltött el bennünket, hogy ez a kis ékszerdoboz a miénk, és bár nem új, de barátságos, tiszta, és egyedi.

Egyedi az elhelyezkedésével, egyedi a dolgozóink által megtöltött figyelmességével és szeretetével.

Egyedi, mert a miénk.

Köszönjük!

A tegnapi nap folyamán egy környékbeli sikeres vállalkozó jött a szállodánkba kikapcsolódni, a wellnesst használni. Évek óta gyakori vendég nálunk, húzza az igát, küszködik a nehézségekkel, de mindig próbál feltöltődni, és ilyenkor elmenekül hozzánk. Igaz a telefon mindig a kezében van, 24 órás szolgálatban ő is, és mára már annyira összebarátkoztunk, hogy mindig megállunk egy kis beszélgetésre, eszmecserére. Egy barátnőm, aki éppen nálunk pihen döbbenten hallgatta végig a beszélgetésünket.

Sokszor csak megerősítjük egymást, nála sem, nálunk sem jobb a helyzet, ugyanazokkal a problémákkal küzd és nem nagyon találja a megoldás kulcsát.

Értetlenül állunk a dolgok előtt, hogy míg ilyen nagy számban keresik a munkavállalókat az országban, munka van bőven minden területen, miért sopánkodnak az emberek, miért csak a negatív dolgokat látják, miért nem tudnak örülni a napfelkeltének, naplementének, az egészségüknek, barátaiknak, családjuknak.

Gyakran hallani nehéz sorsú emberekről, akiknek valamiért vakvágányra futott az élete, de könnyebb ilyenkor adományt kérni, minthogy felálljak, újrakezdjek, olyan helyre költözzek, ahol szállást, étkezést és munkát is biztosítanak számukra.

Minden nehéz sorsú, nehéz helyzetben lévő családot felkarol a média, de ki karolja fel azokat a magyar vállalkozókat, akik nap mint nap 12-16 órát dolgozva, munkát adva másoknak, küzdik végig a mindennapokat, akik az értékrendükből leadva működtetnek egy céget, megalkudva a dolgozókkal csak azért hogy talpon maradjanak?

Hová  tűnt a munkaadó irányába juttatott figyelem, tisztesség ,becsület?

Úgy kell védenünk a dolgainkat, hogy mindenhová ki kell építeni a kamerarendszert, hogy még elalvás előtt is azt ellenőrizzük, dolgozik e a dolgozó? Bezárták e az ajtót? Lekapcsolták e a villanyt? Eltulajdonítanak e valamit a konyháról, italraktárból?

Hová tűnt a megbízhatóság? Szerepel e ez a szó a mai fiatalok értékrendjében?

Tudnak e akkor is dolgozni,ha nincs állandó kontroll, nincs ott a főnök?

Sokat hallunk a fizetésemelésekről, a motivációról. A tegnapi beszélgetés során elmesélte ez a barátunk, hogy egy nagyobb rendezvény során jelentős borravalót kaptak a dolgozói. Megdöbbenéssel tapasztalta, hogy semmilyen reakciót nem váltott ki az emberekben.

Korábban egy felszolgáló a szakma elhivatottsága miatt lett profi, mert szerette az embereket, a munkáját, és majd kiugrott a bőréből ha borravalót kapott. Ma már ez se motiváló tényező?

Sok pénzt akarok, de minél kevesebb munkával?

Azt is mesélte a barátunk, hogy kétszer annyi ember sürög ma egy időben a konyhán, mert van 34 fél embere, 40 negyed és a többiről ne is beszéljünk.  Csak így tud létezni.

Pedig forgalom, igény az általa nyújtott szolgáltatásnak van!!!

Hová tűnt a tolerancia?

Egy beosztást elkészítenie felér egy horror film elkészítésével, mert az egyik ember nem akar a másikkal dolgozni, a másik a harmadikkal és így tovább. Aztán fogja magát és nem megy be dolgozni...De  ha a béréből azt a napot levonja, akkor van csak igazi felháborodás!

Hová tűnt az empátia? 

A dolgozók összetartása, egymás segítése? 

Helyette megy a furkálás, ez miért ezt csinálja, miért ennyit keres, miért így dolgozik, miért nem máshogy?

Ennek ellenére a vállalkozó barátunk megy előre, mert hajtja valamiféle vágy, alkotás, nem az a tény, hogy jobb életet biztosítson a családjának.

Már-már többet beszélget a dolgozóival, foglalkozik a lelkükkel, tudja kinek mikor mire műtötték a nagymamáját, ki mikor vett tűzifát, mennyi a rezsije, milyen konfliktusa volt otthon.

Mert ma egy vezető már pszichológus, tanár, coach, munkatárs is, akire a dolgozók mindig mindenben számíthatnak.

És akkor jön a feketeleves.

A tőlünk elküldött dolgozó nála keres munkát, ad is neki, mert szüksége van emberekre, a tőle eljött dolgozó pedig nálunk. Hazudnak rólunk, vagy róla és mi csak nézünk döbbenettel egymásra, hogy mi van? 

Azok után, hogy felkaroltunk, segítettünk valakit, még minket vagy éppen őt áztatja?

Az elküldött szakács arra hivatkozik, hogy bemutató séf állást kapott, holott mi küldtük el, mert hazudott és több kollégától is kölcsönöket kért, a volt vezető azért kért szabadnapot, mert hozzánk jön tárgyalni, mert vissza akarjuk venni, mert édesapám nagy beteg. Döbbentem hallgatom! Ha fizetnének sem vennék vissza olyat, aki meglop, becsap, aki oda piszkít ahonnan eszik! Édesapám egészségével meg ne játsszon senki!

Na ezt azért nem!

Nagy baj van itt kérem!

Lassan már minden jár annak, aki saját magát sodorta, sodorja bajba, de a tisztességesen dolgozó magyar vállalkozónak csak a munka jár, az ellenőrzések hada, ha netán hibázik büntetések nagy összege, de megbecsülés az nem!

Nézzük már meg hány bejegyzett vállalkozás van ma Magyarországon és ebből hány olyan sikeres, ami már évtizede működik és tényleg dübörög tőle a gazdaság?

Nem ezeket az embereket kellene segíteni és nem a kimerültsége hajszolni?

Legyünk már elég bátrak ahhoz is mi EMBEREK, hogy beismerjük a hibáinkat, és merjük már kimondani azt a szót, hogy bocsánat, sajnálom.

Merjünk már tükörbe nézni, és legyünk végre tisztességesek, becsületesek, alázatosak.

Egyszerűen csak EMBEREK!

Nyár van. Legalábbis nyarat írunk, mert az időjárás nem azt igazolja. Inkább tavasz vagy ősz, annyi a csapadék, de vannak forró nyári éjszakák, amikor a hőség elviselhetetlen.

Jönnek mennek a vendégek, hiszen mindenki a szabadságát tölti, pihenni szeretne, feltöltődni, kiszakadni a mindennapokból.

Nehéz időszak ez egy szálloda életében, hiszen folyamatos telt ház esetén mindenkinek top-on kell lennie, a vendég a dolgozók fáradtságát nem veheti észre. Míg mindenki pihen,addig mi alig mehetünk szabadságra, mindenkire szükség van. Segítségeket kell hívni, bizony ilyenkor jól jönnek az alkalmi munkavállalók, a gyakorlati helyet kereső diákok, kisegítők.

Pontos menetrend, beosztás, és azonnali megoldás keresése, ha netán valaki nem bírja a tempót és lebetegszik. Állandó figyelem, készültség, odafigyelés.

Bizony akadnak nehézségek is ilyenkor, amiket a szálloda vezetőnek kell megoldania, kezelnie, lekommunikálva akár a vendég-vendég, dolgozó-vendég vagy dolgozó-dolgozó közötti véleménykülönbséget.

Vannak több figyelmet igénylő vendégek, akik több törődést várnak el, vannak dolgozók, akik a lelki támaszt, problémájuk megoldására kérnek segítséget.

Ilyenkor a vezető családja, barátai háttérbe szorulnak, mert sajnos azokra, akik végig támogatják elhivatottságát kevesebb idő jut.

És vannak nagyon nehéz esetek..., amikre nem lehet felkészülni, amik idegörlőek és csak az évek, rutin és élettapasztalat segítségével lehet megoldani.

Péntek.

Autó gördül a szálloda bejáratához. Egyedülálló férfi, szabad szoba iránt érdeklődik. Olyat szeretne, ahová másnap a párját és gyermekét is elhozhatja, mivel a környéken dolgozik. Kedvesen mosolygunk, segítünk, kiszolgáljuk. Láthatóan jól érzik magukat, többször fogyasztanak, ebédelnek, pezsgőznek, kávéznak. Elutazáskor érdeklődik a fizetési lehetőségekről, majd kimegy szálloda elé, hogy elszívjon egy cigarettát. 

Várjuk vissza, nem jön. Már mindenki elutazott. Délután telefon, elérjük, ígéri hozza a pénzt, rendezi a számlát.

Nem jön. Újabb telefon, rendezi, utalja, de lerobbant a kocsija. Nem jön.

Másnap telefon, utalja. Bankszámlaszámot adunk meg neki, ígéret, másnapra ott a pénz.

Hát nincs ott. Telefon, kérés, felszólítás, ígéret.

Nem történik semmi.

Ilyenkor már feszül minden ideg, jár minden tekervény a megoldás keresésére.

Nincs más, feljelentést kell tenni a rendőrségen.

Másfél óra jegyzőkönyv, azonosítás és döbbenet. Csalóval állunk szemben, aki már több embert is megkárosított.

Kedves nyomozó, érezzük a részvétet, a segítséget de ez majd mire lesz elég...

Hétfő.

Távozó vendég fizetésénél derül ki, hogy az előleg nem érkezett meg. Nyomozunk, keressük a számlát, sehol.

A vendég kifizeti a számlát, majd hazaérve küldi a rózsaszín csekk igazolását. Ilyen is ritkán van, hiszen az utalást a könyvelés egyből látja. Keresünk, nyomozunk tovább, de mivel a vendégnek igaza van a bizonylat elküldésével, saját pénzemből kártérítem és visszautalom neki az összeget.

Posta, budapesti központ napok elteltével igazolja, hogy a volt megbízott vezető vette át a pénzt.

Újabb pofon. 

Érzem a ráncok mélyülnek, erőm elhagy.

De fel kell állni!

Szerda.

Kedves idős vendég érkezik hozzánk szállodánkba, Az idősekre mindig odafigyelünk, főleg ha valaki egyedül jön, hiszen úgy érezzük ilyenkor a család ránk bízza szerettét.

Ezer kérdés, kérés, mindenki segítőkész, de estére elfáradunk. Lehetetlen mindenkivel ennyit foglalkozni.

Érezzük a bácsinál gondok vannak, de mindenki próbálja kezelni a helyzetet.

Pedig nem egyszerű: Inzultálja a kolléganőket, kiosztja a vezetőket, mert nem engedjük meg, hogy egy kolléganő munkaidőben, kávézgasson és wellnessbe menjen vele.

Kezd kellemetlenné válni a helyzet a többi vendég előtt.

Aztán egy napra eltűnik.

Aggódunk érte, mert az utolsó busszal sem jön vissza. Keressük a családtagokat, akiket nagy nehezen elérünk és megerősítik: a bácsi beteg, gyámság alatt áll.

Tájékoztatjuk, kérjük a segítségüket de nem igazán jön.

Elutazáskor kiderül: nincs is elég pénze, hogy a számláját rendezze.

Újabb telefon, majd ígéret: a számla rendezve lesz.

Bízunk benne.

És ez csak 3 vendég az elmúlt hétből a napi 100-ból...

Ritka az olyan hétvége, ami nem munkával telik, amikor el tudunk szakadni és megpróbálunk pihenni, kikapcsolódni.

Nehéz úgy elvonatkoztatni mindentől ilyen alkalmakkor, hogy ne keressem az újítások lehetőségét, ne legyek kritikus, ne vegyem észre a mások problémáit, hiszen mi sem vagyunk tökéletesek.

Mi is kapunk hideget, meleget, építő az olyan kritika, ami jogos, felnyitja valamilyen területen a szemünket, amit talán eddig nem is vettünk észre, hiszen mi a mindennapjainkat éljük a szálloda falain belül.

De szívfájdító az, ami nem jogos, amikor olyan dolgokat kritizálnak a vendégek, amikkel nem tudunk azonosulni, és olyan jelzőkkel illetnek, ami földbe döngöl bennünket, és bizony megtorpanást is jelent a mindennapokban, és idő kell, hogy újra turbó gázra kapcsolva menjünk előre.

A mai világban a vendéglátás és turizmus terén mindenki véleményt nyilváníthat, kritizálhat, lejárathat egy-egy éttermet vagy szállodát.

De kérdem én egy ügyintézés, orvosi vizsgálat, kórházi kezelés, napi bevásárlás után hazatérve már kapjuk is az e-mailt, hogy minősítsük a szolgáltatást?

Azt hiszem nem. Mert vagy ott állunk ki magunkért, vagy a pénztártól való távozás után- ami ki is van helyezve sok helyen panasznak hely nincs.

Nálunk viszont van, sőt sokkal inkább utána van, nem felvállalva a személyes konfrontációt.

Mindenki érzékeny egy szálloda csillagjainak számára, de szerintem kevesen tudják, hogy azokat a  bizonyos csillagokat mire is adja, milyen szolgáltatások biztosítására adja a szálloda szövetség.

Mekkora méretűnek kell lennie a szobának, hány fogást kell biztosítani az étkezéseknél, milyen egyéb szolgáltatásokat kell nyújtania a szállodának.

A hétvégén egy négycsillagos hotelben pihentünk, amivel most én sem voltam megelégedve, de hazaérkezve, nem ültem le azonnal a gép elé, hogy lehúzzam és egy csillaggal minősítsem a hotelt, hanem csak nyugtáztuk , hogy ide többet nem megyünk. 

Másrészt, megnyugodtunk, hogy azért ez nálunk nem így van.

Már a becsekkolásnál problémánk volt, a köszönet után kitöltötték velünk a bejelentő lapot- GDPR-nak nyoma se volt- majd megkaptuk a szobakártyákat. Semmilyen tájékoztatást nem mondtak.

A szoba tiszta volt, de iszonyatos hypó szag volt érezhető mindenhol, nyugtáztuk itt illatosított tisztítószerekre nem költenek, aminek a költségvetése egy hónapban nálunk elég nagy összeget tesz ki.

Az ágy matraca keskeny volt, az biztos, hogy nem a standard szállodai matrac került az ágyba, minden leülésnél az ágy peremébe vertük a lábunkat, majd belesüppedve éreztük az ágy rácsait.

A tv pici volt, de minket ez nem zavart, hiszen mi is most cseréltük ki nem rég, az ember végül nem a televízió miatt megy egy hotelbe, de a szobamappában feltüntetett csatornákat bizony nem mind lehetett nézni. Egyik adó még tavaly lefagyott, az  kép mereven jelent meg a képernyőn. 4 magyar és 6 német csatorna volt fogható.

Na nálunk már vernék a recepciót- nyugtáztuk.

A wellness tér egy kis úszómedencéből és egy jakuzziból állt, igaz itt volt egy kinti úszómedence is, de mivel nagyon hideg volt azt használni sem tudtuk.

A benti úszómedencében két embertől több nem fért el, a jakuzziban pedig max 3.

Egy kis finnszauna, infraszauna és egy gőzkabin nyújtott még kikapcsolódási lehetőséget. 

Akkor a miénk miért kicsi? Igaz nincs kinti medencék, de azért, hogy csak bentről nézzük, nincs értelme.

A napozóágyak fából készültek, de a beruházás óta nem volt a fafelületük kezelve, kopottan árválkodtak a medence körül, alatta a padló koszos, pókhálós, ropimaradékokkal. Három növény árválkodott egy-egy sarokban, ha beszélni tudtak volna hangosan hallhattuk volna a sírásukat, jajgatásukat egy kis vízért, tisztításért, gondozásért. 

Na ilyen kicsi wellnessbe nem kell úszómester az biztos, ami már spórolás a szállodának a bér terén.

Az esti vacsoránál a harmadik csészébe tudtam csak levest szedni, mindegyik széle piszkos volt, a felszolgáló kislány köténye talán hetek óta nem találkozott a mosógéppel. 

Választék: két féle leves, egy hal, egy csirke és egy csőben sült tésztaétel, két fajta köret, 3 féle saláta, egy fajta sütemény és fagylalt volt.

Nálunk két fajta leves, négy fajta főétel, hideg előétel, saláták, gyümölcs mindig van, desszert két fajta.- és ezek után megkapjuk, hogy a vendég nem tudott mit enni.

Nekünk a választékkal nem volt problémánk, ez van, itt ez a trend e közül kell választani.

De azzal már igen, hogy a két fajta leves: palóc és gyümölcsleves szedőkanalai egy alátéten voltak és a maradékok keveredtek, nem akarva is a gyümölcsleves maradéka a palóclevesbe került és fordítva.

A felszolgálók ott a vendégtérben a vendégek előtt beszélték meg hangosan a beosztást, ki mikor nem tud jönni, mert ki mikor akar bulizni.

A reggeli sem volt másképp, rántotta, két fajta felvágott, sajt, kefír, joghurt, vaj, dzsem, méz, sült kolbász és virsli, paradicsom, paprika, uborka, kávé, tea, két fajta gyümölcslé.

Elgondolkoztam magamban, hogy a nemrég a reggelinket kifogásolt vendég itt vajon mit írt volna, mivel nálunk úgy véleményezte a reggelit, hogy silány.

Mi is az a silány reggeli?:  paraszttál: kolbásszal, tepertővel, lilahagymával,erős paprikával,  négy fajta sonka, másik kétfajta felvágott, két fajta szalámi,  két fajta rántotta, bundáskenyér, sült tarja, mini debreceni vagy virsli, tejbegríz vagy tejberizs, magvas zsemle, sima zsemle, kifli, fehérkenyér, barnakenyér, 2 féle kalács, teljes kiőrlésű kenyér,  müzli, zabpehely, csokigolyó, vaj, dzsem méz, mini ráma, mini vaj, kávé, tea, négy féle gyümölcslé, hideg tej, meleg tej, laktózmentes tej, mini croissant vagy fornetti, zöldségek: uborka, paradicsom, paprika. Azt hiszem nem hagytam ki semmit.

Ilyen véleménynél megfordul a fejünkben:  a kedves vendég akkor otthon mit eszik?

Szóval csillagok, ide vagy oda, vélemények ide vagy oda...

Higgyék el kedves vendégek, mindent megpróbálunk megtenni, hogy tényleg megérdemelten viseljük a 4 csillagot!

Aktuális téma éppen most, amikor sok 18 éves kikerülve a középiskolából, keresi az utat, a célját az életben, próbálkozik, hogyan tovább.

Sokan látnak fantáziát a turizmusban, bár ennek csak a szépségeivel vannak tisztában, az árnyoldalával nem. Vonzó a szép környezet, amiben dolgozni lehet, a csinos, elegáns viselet, amiben mindennap meg kell jelenni, az emberekkel való foglalkozás, a külföldi vendégekkel való találkozás.

Ez azonban nem ilyen egyszerű, kedves, mosolygósnak kell lenni, mindig vidámnak segítőkésznek, és nem elég csak gagyogni a nyelvet, azt tudni kell használni is. Nem elég a nyelvvizsga papírt felmutatni, az semmit sem ér, ha nincs mögötte tudás, talpraesettség, nyitottság, konfliktuskezelő képesség.

A szállodaiparban a jelentkezőknél már nem mindig a papír a lényeg, főleg így, hogy ekkora a munkaerőhiány, sokkal fontosabb a hozzáállás, mennyire tud a jelentkező csapatban dolgozni, mennyire talpraesett, mennyire tud gyorsan tanulni.

A főiskolák, egyetemek új képzést találtak ki, mely a duális képzés nevet viseli, így a felvételt nyert hallgató, gyakorlati képzést is kap a felvett munkahelyen, amellyel az egyetem, főiskola megállapodást kötött.

Ez jó a képzési helynek, mert a diploma végén már tapasztalattal rendelkező fiatalokat enged ki a nagy betűs ÉLETBE, jó a szállodának, hiszen munkaerőt nyer arra az időszakra, amíg a hallgató tanul és jó a hallgatónak is, mert havi ösztöndíjban részesül, ami jelentős anyagi támogatás számára a tanulmányi ideje alatt.

Egyszóval mindenki jól jár.

Most éppen ennek van itt az ideje, jelentkeztek is a hallgatók, akiket felvételi elbeszélgetésre hívtunk be, megadott intervallumban, amit az egyetem, vagy főiskola jelölt ki és akik a pályázatukat hozzánk adták be.

Örültünk, hogy lesz segítség, esetleg a tanulmányok befejeztével még munkaerő is.

Kiküldtük az időpontot értesítő emailt, vártuk a visszajelzést... 

Semmi.

A megadott időpontban voltak, akik meg se jelentek.

Na akkor hogy is van ez? Álmom, vágyam? Vagy ez csak egy mellébeszélés a jelentkezéskor? De még egy visszajelzést sem érdemel a szállodavezető, aki a leendő munkaadóm lenne?

De volt olyan vezető ismerősöm, aki arra panaszkodott, hogy kapott választ a jelentkező fiataltól, tegezve, baráti stílusban kommunikálva vele.

Kedves Leendő Kollégák!

Egy jó tanács!

Így nem lehet!!!

Vannak írott és íratlan szabályok, és attól hogy nagykorúak lettek, még nem Önök diktálnak, és ha így leveleznek, fogalmaznak vagy beszélnek, nem fognak sehol, sose munkát kapni, de a szállodaipart aztán végképp el kell kerülni!

Sokan irigykedve gondolnak egy szállodavezető mindennapjaira, a szállodai életre az ezzel járó feladatokra.

De vajon mi van a függöny mögött? Milyen nehézségekkel, napi gondokkal küzd egy vezető vagy tulajdonos? 

Hány bőrt akarnak vagy húznak is le róla, mivel mindenki azt hiszi csak beszedi a vendégektől a szállás árát és növekszik a bankszámlája hiszen iszonyatosan sok pénzt keres?

De nézzük csak meg a beszedett szállás és fogyasztások árának miket is kell fedeznie?

Elsősorban ott van a dolgozók bére és járulékköltsége, ami folyamatosan növekszik, hiszen jogosan, a dolgozók igénye is nagyobb és ahhoz, hogy meg is tartsuk őket, motiválni kell, erre pedig sokszor sok esetben a pénz a legmegfoghatóbb dolog. Arról nem beszélve, ha nincs motiváció, nem kapnak plussz juttatást akkor nagyon könnyen elmennek olyan multikhoz, akik többet ígérnek és ráadásul nálunk van hétvége és ünnepnap.

De a szálloda üzemeltetési költsége is horribilisre nő, hiszen a tisztítóeszközök, a napi szinten felhasznált étel és italkínálatot is bővíteni kell, raktárkészletet kell belőle fenntartani és a szálloda berendezései, eszközei folyamatosan elhasználódnak, kopnak amiket szintén pótolni kell.

A szállodai ágyneműkészlet vagy eltűnt vagy elkopott pótlása éves szintén is milliókra rúg, nem beszélve a köntösökről és a törölközőkről. Van amiket meg tudunk javítani, van amikből a frissen festett hajak megtörléséről származott hajfestéket nem tudjuk kiszedni és ezek a kukában landolnak. Mert ugye a mosatás is egy vagyon, külön a folttisztítás, de ha ezek után is ott a folt, akkor az már használhatatlan.

Elfogynak, eltörnek, eltűnnek az étteremben használt étkészletek, evőeszközök, melynek pótlása sem két forint.

Hiába frissítjük a játékokat a játszószobába, eltörnek, elkopnak, eltűnnek és ha ezek pótlására nem figyelünk oda, akkor abból csak megint vendégpanasz származik, ami nagy mértékben rontja a szálloda megbecsülését.

Horrorisztikus összeget tesz ki az áram, a fűtés, a vízszámla főleg ha egy szálloda wellnesst is üzemeltet, annak hiánya nélkül a vendéget pedig a létesítmény nem is érdekli.

És akkor még nem beszéltem a különböző engedélyek megújításáról, amit évente kell megtenni, gondolok itt egy kalandparkra, de a poroltókészülék, vagy éppen a liftkarbantartás sem kivétel.

Nagyon nagy tételt jelent a konyhai gépek megvásárlása, felújítása, karbantartása, amik szinten folyamatos üzemben vannak és hamar elkopnak hiszen fogyasztói társadalomban élünk.

Na és akkor jöjjenek a járulékos dolgok: külön összeg mert szól a zene, külön összeg mert televíziók vannak a szobákban és ma már nemcsak a zenei szolgáltatások után szednek jogdíjat, hanem azért is, hogy a kedves vendég filmet szeretne nézni a szállodai szobában.

Sok egyesület, szervezet tagjai sorába is tartozni illő, mert akkor nem leszünk hitelesek, és ezek a tagdíjak is jelentős összegre rúgnak éves szinten.

Na és most a legújabb: az adatvédelem, mert ha nincs azért büntetnek, ha meg van és nem úgy van minden ahogy le van írva azért.

Szóval kedves olvasó! Ha egy átlagos szoba árát meg tetszik vizsgálni egy éjszakára egy fő részére, és le tetszik vonni az ellátás és egyéb szolgáltatások árát, akkor sok esetben azt tetszik tapasztalni, hogy egy szobán marad kb 5.000-6.000 Ft amikből mindent amiket az előbb említettem, fedezni kell, ki kell hozni.

Természetesen csak a tisztánlátás miatt adtam ezt ki magamból, mert a szállodavezetés azért CSODÁS!

Manapság egyre több szó esik a szállodák profiljáról, azaz felnőttbarát vagy gyerekbarát szállodaként üzemeljenek.

A  felnőttbarát szállodák sokkal jobban elterjedtebbek Németországban, Ausztriában és Dániában mint kis hazánkban.

De mégis melyik a jobb, hol érdemesebb pihenni?

Azt hiszem erre a kérdésre nem lehet határozottan válaszolni, de le kell szögezni mind a kettőnél vannak mellette és ellene szóló érvek is.

Ma Magyarországon sokkal jobban kitolódik a gyermekvállalás, a fiatalok inkább a karrierjükre koncentrálnak, sokkal inkább magukkal vannak elfoglalva és éppen ezért nehezebben tűrik a gyerekzsivajt, mert úgy érzik őket ez a "hangzavar" zavarja. 

De az idősebbeket is meg lehet érteni, akik már elfáradtak a saját gyermekeik és unokáik pesztrálásában és a PIHENÉS szó számukra a nyugodt, csendes környezetben töltendő kikapcsolódást jelenti.

De érvelhetnek a felnőttbarát szálloda mellet a kifáradt szülők is, akik 2-3 napot gyerekmentes övezetben szeretnének eltölteni, hogy feltöltődjenek és ismét türelmesebben forduljanak gyermekeik felé.

Azt gondolom, mindannyiunkban ott van a gyermek felnőttként is, soha nem növünk fel, csak megtanulunk viselkedni.

Vagy mégsem?

Sokszor felnőttként is ledöbbenünk egymás viselkedésén, akkor a gyermeki kirohanásokat miért nem toleráljuk? Vagy elfelejtjük mi milyenek voltunk gyermekként?

Mi családbarát szálloda vagyunk. 

Igen, el kell fogadni a kritikát azoktól a vendégeinktől, akik panaszkodnak a gyermekek hangoskodására, rohangálására, mert van ilyen.

"Attól, hogy a világ olyan, amilyen, a gyerek még olyan lesz, amilyenné a család nevelte." (Tari Annamária)

Mi csak elnézést tudunk kérni, vagy éppen a recepciós kolléga fel tud telefonálni a szobába és kérni a családos vendégeket, hogy legyenek szívesek egy picit halkabban lenni a szobában, mert a szomszédjukat zavarja a ricsaj.

A wellnessben lévő kolléga csak nagyon udvariasan tudja megkérni a kisgyermekes családokat, hogy az úszómedencébe a gyermekek ne ugráljanak, mert zavarja az ott úszkáló vendégeket.

Aztán vagy elfogadják, vagy kikérik maguknak, vagy elküldik a kollégát a melegebb éghajlatra... Mert ugye ők fizettek a szolgáltatásért...

De olyan is előfordul, hogy a felnőttvendégeket kell megkérni, hogy ne üljenek bele a gyerekmedencébe és ne foglalják el azt a gyermekek elől.

Hogyan is vagyunk? Ki kit kritizálhat?

Mi csak egyet tudunk tenni. Figyelni minden kedves vendégre, megpróbálni mindenkinek eleget tenni, mindenkinek a kedvében járni, de a játékszabályok betartásával.

Hiszen egy-egy balesetnél, könnyű ám bennünket okolni, könnyű ám a panaszkönyvet kérni, könnyű ám kiharcolni a kompenzációt, könnyű ám lejáratni a szállodát.

De nem könnyű mindenkinek megfelelni.

Hosszú, ünnepi hétvége volt. Lázasan készültünk a húsvéti ünnepre, hogy minden kedves vendégünk jól érezze magát és elégedetten távozzon tőlünk.

Az ilyen alkalmak előkészületei precíz tervezést igényelnek, hiszen máshogy jönnek a beszállítók, ünnepi étkeket teszünk az asztalra és több programmal készülünk, hogy mindenki megtalálja a szemének, szájának megfelelőt.

Dolgozóink beosztását is össze kell hangolni, hogy ők is otthon is legyenek, családjaikkal is ünnepeljenek, de a szállodai munka ne sérüljön.

Szépen előkészítettük a játszószobánkat, mivel tudtuk több kisgyermekes család is nálunk tölti az ünnepet. Egyik kollégánk felhozta nyuszijait, hogy a gyermekek megsimogathassák és megetethessék őket. Feldíszítettük a házat, húsvéti dekorációt készítettünk a ház több pontján, hogy a levegőben érződjön az ünnepi hangulat. Érkezéskor apró csokitojásokat helyeztünk el a szobába, figyelmességünk jeléül. Gondosan megterveztük az ünnepi menüt, hiszen a vendégek elvárása ilyenkor még nagyobb felénk. Összeállítottuk jó előre a programot, hogy a szórakozás se maradjon ki, hogy akkor is jól érezze magát nálunk kicsi és nagy is ha rossz idő köszönt ránk.

A megérzés nem maradt el. Hideg borús idő köszöntött ránk esővel, vasárnap még havazott is.

Kedves vendégek érkeztek, sokan visszatérőek, akik széles mosollyal üdvözölték a régi de új kollégáinkat is. Ketten is serénykedtek a recepción, várva az érkezőket, hogy mindenki minél előbb elfoglalja a szobáját.

Mindennap volt valami kis esemény, tojáskeresés, amit sajnos az idő ridegsége miatt a szálloda falain belül rendeztünk meg, volt bűvész bemutató, amit a felnőttek éppúgy élveztek mint a gyerekek. Kézműves foglalkozásunkon mindenki serényen ügyeskedett, hogy kolléganőnk segítő szavait követve elkészüljenek a remekművek. Az esti bárzenész meghitten de hangulatosan szórakoztatta a vendégeket, akik közül páran táncra is perdültek. 

Kellemes, tartalmas, munkával teli hétvége volt.

A konyhán mindenki keményen dolgozott, szépen tálalva az étkeket, és mivel a tavalyi báránysült nem aratott nagy sikert, most a pisztránggal próbálkoztunk. Ropogósra sült pisztrángot  készített a séfünk, gyönyörűen tálalva, amit vacsora előtt alig mertünk megkóstolni, nehogy kevés legyen a  vendégeinknek. 

Aztán döbbenten tapasztaltuk, hogy legjobban a Cordon Blue és a panírozott halrudak, amit a gyerekeknek szántunk aratta a legnagyobb sikert a felnőttek körében.

Most mi történik? Egyszer kritika, hogy semmi extra? Aztán csak a megszokott étel arat sikert? Meg se kóstolják? Nem is kíváncsiak az ízére?

A reggeli sonka és tojás azért sikeres volt, hiszen az megszokott. 

Sokszor értetlenül állok dolgok előtt, csak elfogadni tudom. Egy biztos, ha én bárhová is utazok, mindig nyitott vagyok az új dolgokra, megkóstolom a specialitásokat és megtisztelem a helyet mind öltözékemmel, viselkedésemmel.

Készülünk, dolgozunk, ünnep van. 

De hogyan is állunk, állnak a vendégek e téren?

Még ha nem is a hagyomány szerint ünneplek, de azért tisztelem őseimet annyira, hogy legalább az esemény tiszteletére felöltözök az ünnepi vacsorára, nem strandpapucsban baktatok le, netán megfésülködöm a wellness után és a bűvész előadására, ha már előadót hívtak nem köntösbe ülök be, és a túrázás után a sáros cipőmet nem teszem fel a drinkbárnál található asztalra, ahol előttem is utánam is kávéztak.

Vagy így ünneplünk mi magyarok???